Hoppá nem koalás. Kiwis.

Hajhó. Az utolsó posztom ha jól látom 2014 ben íródott. Mostmeg 2023 van, én meg rohadtul nem lettem fiatalabb.

Vajon mit keresek itt?

Vajon van-e még bárki aki megmaradt a korábbi itteni ismerőseim közül?

Vajon ők még mindig kint vannak?

Vajon mi a szarért írogatok?

Valami van a levegőben. Bizony.

Nem tudom valósággá válik e, mert a párom most, hogy minden realizálódik, nem azt mondom, hogy behúzta a kéziféket, de hatalmas érzelmi libikókában tart mind engem, mind saját magát azzal kapcsolatban, hogy most valóban menjünk vagy maradjunk. Mármint:

Új Zélandra.

Aucklandba.

Merthogy munkát kapott.

És tegnap megjött a hozzá tartozó vízum is.

És fél. Vagy szomorú. Bár én azt gondolom, bolggnak kéne lennie, mert eddig erre vártunk, de szerintem maga sem hitte, hogy sikerül.

Mitől fél? Jogos a kérdés. Az újtól, a távolságtól, az ismeretlentől, az elszakadástól, hogy vele mi lesz, hogy velünk mi lesz, hogy jó döntést hoz e, hogy az egészsége hogy fogja bírni, hogy a gyerekek, hogy mi együtt hogy fogjuk bírni, az anyagiak hogy alakulnak, az út elött, alatt, után.. satöbbi satöbbi véresen satöbbi.

Szóval sok sok a gond, a találgatás és a: mi és hogyan legyen.

De ami biztos, az ő vízuma már megvan, bemehet szabadon dolgozni egy olyan országba, amiről mások csak álmodnak. Kérdezte, mi lesz, ha mi nem kapjuk meg. Egyértelmű választ adtam: akkor te mész, mi maradunk. Bármit jobbnak élek meg, mint a jelenlegi kor.. hagyjuk is, lehet páran máshogy gondolkoznak. 

Szóval, vajon a gyerekek és én is megkapjuk a vízumot kiwiföldére? 

Hamarosan kiderül.

Folyt. köv.

Ha csak az új posztok érdekelnek, akkor használd a KIWIFÖLDE_2023 címkét az oldalmenüben innentől, minden más lényegtelen mostanra a korábbiakból.